Ott, ahol fáj! – Betekintés a Fino-Food kulisszái mögé - Szommerné Egyed Linda

SEP 15, 202650 MIN

Description

A Fino-Foodnál ma már valós időben látják, melyik csomagológép működik, melyik áll, és azt is, hogy miért. Az adatok segítenek megtalálni a problémák gyökerét, objektívebbé tették a teljesítmény mérését, és a vezetői működés szerves részévé váltak. A Digital Backstage podcast legújabb epizódjában vendégünk Szommerné Egyed Linda, a Fino-Food Kft. ügyvezető igazgatója, akivel arról beszélgettünk, mi történt azóta mióta a digitalizáció megjelent a gyártásuk mindennapjaiban. A beszélgetésünkből kiderül, hogy a technológia csak az egyik fele ennek a történetnek. Ugyanilyen fontos volt megváltoztatni azt, hogy a szervezet hogyan áll hozzá a hibákhoz, hogyan vonják be a kollégákat a változásokba, és mennyire van jelen maga a vezető a fejlesztésekben. Ha csak egy gondolatot vihetünk magunkkal ebből az epizódból, akkor legyen ez: „Nem a hibást keressük.” Hiszen sokszor éppen akkor indul el egy vállalat életében a valódi változás, amikor a „Ki rontotta el?” helyett azt kérdezzük: „Miért történt, és mit tanulhatunk belőle?” Tartsatok velünk!